A nagy kaliforniai földcsuszamlás előjele

Posted on Leave a comment

Május 20-án a kaliforniai 1-es számú főúton (CA 1), Big Sur körzetében, közvetlenül a Csendes-óceán partján jelentős földcsuszamlás történt. A becslések szerint több mint egymillió tonnányi talaj és szikla fedte be az út egy negyed mérföldes szakaszát. Az anyagból az óceánba is jutott, mintegy 5 hektárnyi területet véve el belőle. Szerencsére az esemény során senki sem sérült meg, hiszen az úton a forgalmat már hónapokkal azelőtt leállították. A környéken megnövekedett a földcsuszamlások veszélye a szokatlanul erős tél végi és tavasz eleji esőzések következtében. Nem tudni, mennyi ideig tarthat a szakasz megtisztítása, sőt azt sem, hogy az úttestből egyáltalán mi maradt meg.

Légi felvételen az Egyesült Államok egyik legfestőibb autóútjának egy szakasza, a földcsuszamlás után. (Kép: John Madonna / Associated Press)

Az európai Copernicus program radaros Sentinel-1 műholdjai 2015-től visszamenőleg elérhető adatainak interferométeres eljárással (Small Baseline Subset interferometry, SBAS) történő feldolgozása alapján sikerült kimutatni a földcsuszamlás helyén a természeti katasztrófát megelőző időszakban a felszín mozgását. Az alábbi képen a pontok színei a műholdirányú mozgások sebességére utalnak. A zöld szín stabilitást jelöl, a piros viszont akár 70 mm/éves sebességű távolodást. Ahol a térképen a piros és narancsszínű pontok láthatók, épp ott következett be a földcsuszamlás Kaliforniában.

A Sentinel-1 több mint 2 évet felölelő adatainak feldolgozása alapján a földcsuszamlásra számítani lehetett. A térképen a pontok színe az általuk jellemzett terület átlagos műholdirányú sebességének nagyságára utal. A szürke körrel külön megjelölt hely pozíciójának időbeli változását a bal alsó grafikon részletesen is mutatja. A vízszintes tengelyen az idő, a függőlegesen a műholdirányú helyzet látható az első mérési időponthoz viszonyítva (0 érték). A teljes megfigyelt időszak alatt a 20 cm-t is elérte az elmozdulás, ami időben nem volt egyenletes. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015-2017 / Norut)

Kapcsolódó linkek:

Nyúzópróbán a Sentinel-3B

Posted on Leave a comment

Jövőre indul, de már tesztelik a Copernicus program Sentinel-3 jelzésű műholdsorozatának második tagját. A Sentinel-3 is két műholdas konstelláció lesz, hogy optimális lefedettséggel és visszatérési idővel tudják figyelni vele az óceánokat és a szárazföldeket. A sorozat első darabja, a Sentinel-3A 2016 februárjában állt pályára, az év vége óta pedig már minden fedélzeti műszere szolgálatszerűen biztosítja a megfigyelési adatokat a Copernicus felhasználók számára. A már repülő Sentinel-3A és a még készülő -3B felépítése azonos. Mindkét űreszköz fedélzetén egy közepes felbontású, 21 hullámhosszon érzékeny optikai kamera, egy a felszínhőmérséklet mérésére alkalmas infravörös sugárzásmérő, egy mikrohullámú sugárzásmérő, és egy az apertúraszintézis elvén működő radaros magasságmérő (altiméter) repül.

Fantáziakép egy Sentinel-3 műholdról. Az űreszközök tervezett működési ideje 7 év, de valójában 12 évre elegendő hajtóanyagot visznek magukkal, így ha műszakilag lehetséges, a pályát a névleges élettartamon túl is képesek tartani. (Kép: ESA / ATG medialab)

A Sentinel-3 műholdak a család legösszetettebb műszerezettségű darabjai. Mind a radaros Sentinel-1, mind az optikai távérzékelő Sentinel-2 sorozat – bár ugyancsak sokrétű, de mégis – jóval körülhatároltabb feladatokra készült. A Sentinel-3A és B feladata az óceánok, tengerek, szárazföldek és a jéggel borított területek felszínének, valamint a légkörnek a vizsgálata. A cél, hogy segítségükkel az óceánok és az időjárás változások jobb megértéséhez szükséges, nagyléptékű és globális információkhoz jussanak a szakemberek. Ennek érdekében a Sentinel-3-as holdak mérik az óceánok és a jégfelszínek hőmérsékletét, színét és magasságát, valamint a jégrétegek vastagságát. A szárazföldek esetében nyomon követik a felszínhasználatban, a növényzet állapotában bekövetkező változásokat, valamint a folyók és tavak vízszintjét. Vizsgálják az erdő- és bozóttüzeket és a városi hőszigeteket.

A már pályán levő Sentinel-3A egyik képe a Tirrén-tengert mutatja. Rajta Korzika és részben Szardínia (balra és lent), Elba szigete (fent) és Olaszország toscanai partvidéke (jobbra). A 2016. október 16-án az OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) berendezéssel készült képen Korika keleti felénél, illtve az olasz partok mentén látható, hogy elszíneződött a tenger vize, a nem sokkal korábbi heves esősések nyomán bemosódott hordalék miatt. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016 / Eumetsat, CC BY-SA 3.0 IGO)

A Sentinel-3B is megépült már. Most épp azt vizsgálják, kiállja-e majd a világűr mostoha körülményeit. Ennek érdekében a gyártó Thales Alenia Space franciaországi, cannes-i telephelyén a hő- és vákuumkamrában tesztelik, ahol szimulálni tudják a Föld körüli pályán az űreszközt érő hőmérsékleti szélsőségeket. A kamrából a levegőt kiszivattyúzzák, és mintegy négy héten át –45 °C és 50 °C között változtatják a hőmérsékletet. Ha ez az ellenőrzési fázis véget ér, a startra való felkészítést szolgáló további, például vibrációs tesztek következnek. A Sentinel-3B a tervek szerint valamikor 2018-ban a francia guyanai Kourouból egy Vega hordozórakéta segítségével áll majd pályára.

A Sentinel-3B-t behelyezik a tesztkamrába. (Kép: Thales Alenia Space)

Kapcsolódó cikkek:

Finn-öböl és Fringe

Posted on Leave a comment

Idén június 5–9. között rendezte az Európai Űrügynökség a Fringe 2017 konferenciát Helsinkiben, az Aalto Egyetemen. Az idei Fringe egy sorozat tizedik alkalma volt, teljes neve 10th International Workshop on Advances in the Science and Applications of SAR Interferometry and Sentinel-1 InSAR. Az előadások, poszterbemutatók és kerekasztal-beszélgetések az apertúraszintézises műholdradar-interferometria (SAR) tudományos és gyakorlati alkalmazásait, a téma újdonságait ölelték fel. Hasonló konferenciákat kétévente rendeznek.

(Kép: ESA)

A Fringe 2017 alkalmából tette közzé az ESA a Sentinel-1B műholddal idén február 8-án készített radarképet a Finn-öbölről és térségéről. A Finn-öböl a Balti-tenger keleti részén található, északról Finnország, keletről Oroszország, délről Észtország partjai határolják. Hossza kelet–nyugati irányban közel 400 km. A keleti irányban egészen Szentpétervárig, a Néva torkolatáig nyúló öböl vize a tengerekhez viszonyítva viszonylag sekély. Az átlagos vízmélység 38 m, a legnagyobb kb. 100 m.

A Finn-öböl a Sentinel-1B radarfelvételén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Télen a vízfelszín jó része befagy, a jégtakaró késő tavaszig kitart. Ebben az időszakban a műholdas megfigyelések fontos szerepet játszanak a jégborítás figyelemmel kísérésében, a jégtörők munkájának segítésében, hogy a forgalmas hajózási útvonalakat minél jobban biztosíthassák. A február eleji radarkép jobb oldalán jól kivehetőek azok az egyenes sávok, amelyeket jégtörők tisztítottak meg a hajóforgalom számára. Az öbölnek a radaros amplitúdóképen sötét színben látható vízfelülete pedig tele van pöttyözve az erős radar-visszaverődést produkáló tengerjáró hajókat jelző fényes pontokkal.

A kép jobb alsó részén egy másik nagy, befagyott vízfelület is látható. A Peipus-tó a maga 3550 km2-es területével a legnagyobb olyan tó Európában, amelyen keresztül államhatár húzódik – itt Észtország és Oroszország között. A Sentinel-1B műhold képén feltűnő még a beépített környezetből adódó erős radar-visszaverődés miatt két nagyváros: délen Tallinn, az észt, északon pedig a tőle 70 km-re fekvő Helsinki, a finn főváros, az öböl két átellenes partján. Ez utóbbi adott otthont az idei Fringe konferenciának.

A Finn-öblöt mutató radarkép az ESA heti földmegfigyelő videósorozatában is szerepelt.

Kapcsolódó linkek:

A Copernicus házhoz jön

Posted on Leave a comment

Talán így lehetne magyarra fordítani annak a brüsszeli ünnepélyes nyitóeseménynek a címét, amelyet június 6-án tartottak az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületében. A Copernicus Goes Local nem kevesebbet állított meghívójában, minthogy a földmegfigyelés új korszakának kezdetét jelképezi.

Az eseményen a földmegfigyelésben érdekelt mintegy 350 európai szakember, vállalkozások, állami szervezetek képviselői és tudományos kutatók jelentek meg. Az elnökségben helyet foglaltak és rövid beszédet mondtak európai parlamenti képviselők, az Európai Bizottság magas rangú tisztviselői, az Európai Űrügynökség (ESA) földmegfigyelési programjának igazgatója.

Az esemény elnökségében jobbról a második Elżbieta Bieńkowska uniós biztos. (Kép: EU Copernicus)

Elżbieta Bieńkowska, a belső piacért, valamint az ipar-, a vállalkozás- és a kkv-politikáért felelős uniós biztos kiemelte, hogy Európa három nagyszabású űrrel kapcsolatos programja – a Galileo navigációs műholdrendszer kiépítése, a GPS-es navigációt pontosabbá és megbízhatóvá tevő EGNOS, valamint a földmegfigyelő Copernicus – mellett tavaly megszületett az európai űrtevékenység jövőjével foglalkozó stratégiai dokumentum. A Copernicus szinte minden területen érinti az európai polgárok életét, a mezőgazdaságtól és a környezetvédelemtől kezdve a biztonságpolitikán és a katasztrófa-elhárításon keresztül a tengeri hajózásig. Miután a napokban az amerikai elnök a párizsi klímamegállapodásból való kilépésről döntött, nem véletlenül kapott a beszédben külön hangsúlyt a klímaváltozás hatásai elleni küzdelem, amiben Európa vezető szerepet szeretne játszani.

Ünnepélyes szalagátvágás az Európai Parlamentben: formálisan is elindult a Copernicus Relays és Copernicus Academy hálózatok működése, hogy segítsenek közelebb hozni a programot az európai polgárokhoz. (Kép: EU Copernicus)

Josef Aschbacher ESA-igazgató büszkén említette, hogy a Copernicus program számára készült Sentinel műholdak, amelyekből eddig már öt állt pályára, minden várakozáson felül jól teljesítenek. A Copernicus a világ legnagyobb műholdas földmegfigyelő programja, és a harmadik legnagyobb adatmennyiséget előállító program. Nem csak Európában, de a kontinens határain túl is érdeklődnek iránta, az amerikai és ausztrál partnerekkel például már születtek megállapodások a Copernicus adatainak használatára.

A Copernicus több, mint egy hagyományos műholdas távérzékelési program. Egyrészt az adatai szabadon és ingyenesen, mindenki számára hozzáférhetők, ami forradalmasítja a használatukat, innovációt indít meg az alkalmazásfejlesztésben. Másrészt a Copernicus számos szolgáltatása révén a mérési adatok sok különféle szempontból való feldolgozása, értelmezése is megtörténik.

A Copernicus Goes Local rendezvény közönsége.

Eljött az ideje, hogy a Copernicus működésével, eredményeivel és hétköznapi hasznosításaival az európai polgárok minél szélesebb köre megismerkedjen. Egyelőre bőven van mit tenni ennek érdekében. Ez a felismerés vezetett a Copernicus közvetítők (Copernicus Relays) és a Copernicus Akadémia (Copernicus Academy) hálózatának megalakításához 2016 végén. A hálózatokban résztvevő tagállami szervezetek – Magyarországról a Geo-Sentinel Kft., mint a Copernicus Academy tagja – vállalták, hogy a Copernicus program helyi „nagykövetei”, hazai népszerűsítői lesznek, mintegy közvetítő kapocsként az Európai Bizottság, a program irányítói, illetve a végfelhasználók és alkalmazók között. Munkájuk koordinálására az Európai Bizottság belső piaccal, iparral, a vállalkozói léttel és a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos uniós szakpolitikáért felelős igazgatóságán (DG GROW) belül létrehozták a Copernicus Irodát (Copernicus Support Office).

A június 6-án tartott ünnepi rendezvény folytatásaként – immár a DG GROW épületében – megtartották a Copernicus Relays és Copernicus Academy szervezeteinek első, az egymás tevékenységével való ismerkedésre és kapcsolatteremtésre is alkalmas közgyűlését. A két kezdeményezéshez összesen 140 szervezet csatlakozott különböző EU tagállamokból – vannak, ahonnan többen is.

Kapcsolódó linkek:

A Nagy-korallzátony az űrből

Posted on Leave a comment

A Sentinel-2A műhold áprilisi képén az Ausztrália északkeleti partjainál található Nagy-korallzátony egy részelte látható. A klíma melegedése miatt veszélyben ez a természeti érték (is).

A Nagy-korallzátony Földünk legkiterjedtebb ilyen képződménye, több mint 2000 km-en át húzódik, összes területe 350 ezer km2. A nevével ellentétben valójában nem egyetlen egybefüggő korallzátonyról, hanem több (közel 3000) kisebbről van szó. Az egybefüggő terület mindenesetre bolygónk legnagyobb kiterjedésű élőlények alkotta alakzata. Ezek az lények az apró, néhány milliméteres korallpolipok, amelyek mészvázából hosszú idő alatt épülnek fel a zátonyok. A sekély tengervízben gazdag élővilág alakul itt ki, számos állat- és növényfajjal. A Nagy-korallzátony például több mint 1500 trópusi halfajnak ad otthont. Csak korallpolipból 400 faj található meg itt. Madarakból 200-ra, puhatestűekből 5000-ra, hínárokból 500-ra tehető a fajok száma, és hat tengeri teknősfaj egyedei fordulnak elő a zátonyoknál. Itt honos a hosszúszárnyú bálna is. Nehéz volna eltúlozni a Nagy-korallzátony jelentőségét, nem véletlenül került fel már 1981-ben az UNESCO világörökségi listájára.

A Nagy-korallzátony egy részlete az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-2A műholdjának képén, 2017. április 1-jén. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A korallzátonyokra világszerte nehéz idők járnak a földi klíma folyamatos melegedése miatt. Az egyik, a világűrből, távérzékelő műholdak felvételei segítségével is megfigyelhető jelenség a korall kifehéredése. A túl magas vízhőmérséklet, illetve a szennyeződések nem kedveznek a korallpolipokkal szimbiózisban élő algáknak. Ezeknek az apró növényi organizmusoknak a szerepe ugyanakkor alapvető fontosságú, hiszen a sekély vízben a napfény hatására fotoszintézis útján oxigént állítanak elő, ami a korallpolipok túléléséhez nélkülözhetetlen. A fehéredő korallzátonyok pusztulást jeleznek, ami közvetve, a természetes egyensúly megbomlása révén a turizmusra és a halászatra is kihat. A Nagy-korallzátony két egymást követő évben is fehéredést mutatott, ami a szakemberek szerint intő jel, és azt vetíti előre, hogy a korallzátony élővilága elérte alkalmazkodóképességének határait.

Korábban kihívást jelentett a korallfehéredés detektálása és fejlődésének követése műholdas mérések alapján. A Sentinel-2 holdak párosának megfelelő felbontása és a sűrű visszatérési idő azonban segítségére van a kutatóknak. A 13 látható és infravörös hullámhosszon érzékeny műholdak felvételeinek elemzése alapján nyomon tudják követni a fehéredést és utóhatását.

Sentinel-2 műholdképek sorával követhető a Nagy-korallzátony állapota. Itt két időpontban, 2016. június 8-án és 2017. február 23-án készült képrészlet látható, alattuk a keresztmetszeti ábra a korallzátony felépítését, az élővilágban és a part védelmében betöltött szerepét szemlélteti. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016-2017 / J. Hedley; rajz: C. Roelfsema)

A legfeljebb hat héten át tartó fehéredés nyomán a korallpolipok elpusztulhatnak, de akár túl is élhetik a megpróbáltatást. Mindkét kimenetelt követően újból besötétedik a korallzátony, de nem mindegy, hogy az algák a már elpusztult korallokat fedik-e be, vagy helyreáll a kényes szimbiózis. A Sentinel-2 felvételeken idén februárban egyes helyeken kifehéredést detektáltak, amit két egymás utáni mérés is megerősített. A jelenség kb. 10 napon át tartott. Önmagában a műholdfelvételek alapján nem könnyű megmondani, hogy a színváltozás oka valóban a korallfehéredés jelensége volt, ehhez megerősítő helyszíni megfigyeléseket is végeztek. Sajnos a mostani esetben beigazolódott, hogy ahol a műholdképek alapján gyanították, ott valóban jelentősen károsodott a korall, csak egyes korallpolipfajoknak sikerült átvészelniük a megpróbáltatást. A műholdas megfigyelések jelentősége, hogy a világ számos korallzátonyánál a rendszeres helyszíni, búvárok bevetésével történő, vagy repülőgépes vizsgálatokra egyszerűen nincs lehetőség. A Sentinel-2 műholdpáros új lehetőségeket kínál a kutatóknak. Az ESA Sen2Coral projektje keretében most fejlesztett számítógépes eljárást még az év vége előtt szabadon hozzáférhetővé teszik minden szakember számára.

Kapcsolódó cikkek:

Afrikai mozaik

Posted on Leave a comment

A Sentinel-2A közel 7000 képéből állították össze a földrész űrfelvétel-mozaikját. Az összkép csalóka, hiszen teljesen felhőmentes – a mozaikhoz ilyen darabkákat válogattak az európai földmegfigyelő műhold 2015. december és 2016. április között készített felvételei közül. Az egész adatmennyiség kb. 32 terabájtnyi volt.

Afrika a Föld szárazföldi területeinek mintegy ötödrészét foglalja el. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2016 / Brockmann Consult / Université catholique de Louvain / ESA Climate Change Initiative Land Cover project, CC BY-SA 3.0 IGO)

A látható és infravörös tartományban érzékeny Sentinel-2A az Egyenlítőnél 10 naponta tér vissza ugyanazon terület fölé, így az adatgyűjtésre használt öt hónap leforgása alatt nagy eséllyel „kapott el” felhőmentes pillanatokat. Ez a Szahara fölött nem olyan meglepő, viszont a trópusi övezetben figyelemre méltó teljesítmény. Ráadásul azóta csatlakozott hozzá az azonos felszereltségű Sentinel-2B is, a megfelelően kialakított pályáik így kétszer olyan sűrű, 5 napos visszatérést tesznek lehetővé.

Kapcsolódó linkek:

Sós mocsár Indiában

Posted on Leave a comment

India nyugati, Pakisztánnal határos Gudzsarát (Gujarat) államában található a Kutch régió, azon belül pedig egy időszakoson vízzel feltöltött sós mocsárvidék (Rann of Kutch). Ide látogatunk az európai Sentinel-2A műhold hamis színezésű képe segítségével, amely még 2015 végén készült a területről. A Sentinel-2A (és az azóta már szintén pályára állt, azonos felszereltségű társa, a Sentinel-2B) összesen 13 látható és infravörös hullámhosszon érzékeny. Ezeknek a felvételeknek a kombinálásával a felszín olyan tulajdonságait is ki lehet emelni, amelyek a valós színeket mutató képeken nehezen vagy egyáltalán nem jeleníthetők meg.

 

A Sentinel-2A műholdképe 2015. december 16-án készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015 / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

Itt található a Föld egyik legkiterjedtebb sós sivataga, ahová csak a nyári monszun idején érkezik jelentős csapadék, változó mennyiségben. A hely a szárazabb hónapokban a turisták népszerű célpontja. Nevezetes a Rann Utsav fesztivál, amelynek látogatói egy kényelmes sátrakból álló „városban” lakva élvezik a helyi zenét, táncokat, kultúrát – és a természet szépségeit.

 

A fenti műholdkép jobb oldalán középen látható részletet kinagyítva a sátorvárosra jellemző félkör alakú minta is kivehető (itt a képkivágás közepén).

A műholdkép legszembetűnőbb geometrikus alakzatai a sólepárló tavak. A környéken a műtrágyák alapanyagául szolgáló kálium-szulfát termelése folyik. A méretek érzékeltetésére, a kép bal oldalán látható nagyobb csoport kiterjedése megközelíti a 13 km-t. A vonalak a műholdkép felső középső részén a valóságban csatornák, amelyek a víz szabályozását szolgálják. A hamis színezésű képen a kék eltérő árnyalatai egyrészt az ásványianyag-tartalom, másrészt a vízmélység különbségeiből adódnak. A kép alsó részén, a Banni nevű füves területen viszont a növényzetre utaló piros szín dominál. A gazdag élővilággal jellemezhető terület folyami üledéken alakult ki. Ide szállította hordalékát például az Indus is, amíg majdnem két évszázaddal ezelőtt, 1819-ben egy földrengés következtében meg nem változtatta folyásának irányát. Napjainkban a Banni növényzete nagyban függ a csapadék mennyiségétől.

A Sentinel-2A műholdképe nemrég szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában.

Kapcsolódó linkek:

Feldolgozott Sentinel műholdképek az ESA-tól – ingyen

Posted on Leave a comment

Alkalmazkodva az Európai Unió nyílt adatpolitikájához, a Copernicus programban partnerként résztvevő Európai Űrügynökség (ESA) úgy döntött, hogy a Sentinel műholdak adatai alapján készített, feldolgozott felvételeit a továbbiakban bárki számára szabadon, ingyenesen felhasználhatóvá teszi. Ez pontosan azt jelenti, hogy a Creative Commons CC BY-SA 3.0 IGO licenc előírásai alkalmazhatók az így megjelölt képekre. A felhasználók ez alapján korlátozás nélkül, akár kereskedelmi célokra is alkalmazhatják a képeket, azokon átalakításokat is végezhetnek. Az újrafelhasználás egyedüli feltétele az eredeti forrás és a licenc megjelölése, az esetleges változtatások tényének megemlítése, illetve a továbbhasznosítás engedélyezése ugyanilyen feltételekkel.

Kapcsolódó linkek:

Bering-tenger

Posted on Leave a comment

Nyílt víz, tengeri jég, szigetek, behavazott szárazföld, Kármán-féle örvénysort kirajzoló felhőzet – mindez egy műholdképen.

Az Alaszkai-félszigettől északkeletre található az Észak-Amerikát és Eurázsiát elválasztó Bering-tenger. Ide látogatunk el az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-3A műholdjának segítségével. A 2016 februárjában pályára állított Sentinel-3A elsődleges feladata az óceánok, tengerek és szárazföldek színének vizsgálata 21 optikai és infravörös hullámhosszon. Emellett az óceán hőmérsékletét mérő infravörös és a vízszint magasságát figyelő radaros berendezés is repül a fedélzetén.

A Bering-tenger egy részlete a Sentinel-3A műhold OLCI (Ocean and Land Colour Instrument) műszerével, március 26-án. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / ESA, CC BY-SA 3.0 IGO)

A műholdkép felső részét a tengeri jég dominálja. Ennek mennyisége, kiterjedése évszakonként változó. Fontos szerepet játszik a tenger élővilágának rendszerében. A jégtáblák aljához tapadó algák a tavaszi olvadást követően, a tápanyagban bővelkedő, alacsony sótartalmú vízben gyors fejlődésnek indulnak. Ezzel kitűnő tápanyagot szolgáltatnak a tengeri tápláléklánc magasabb szintjein elhelyezkedő élőlények számára.

A kép jobb felső sarkában az egyenletes fehér felület Alaszka hóval borított szárazföldjének egy kis részlete. Mellette a tengeri jéggel körülvett Nunivak-sziget ugyanilyen színt mutat, a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, mintha egy nagy egybefüggő jégtábla volna.

A kép közepén a két apró, de jégmentességük révén feltűnőbb színű folt a Pribilof-szigetek két tagja, Saint Paul és Saint George látható. A becslések szerint évente kétmillió tengeri madár fészkel ezeken a szigeteken.

A műholdkép egy kinagyított részlete a zöldesbarna árnyalatú, jégmentes tengerrel körülvett Pribilof-szigetekkel (balra fent) és a Kármán-féle örvénysorral. Jobb oldalt épp belóg a képbe az Unimak-sziget, amely az Aleut-szigetlánc legnagyobb területű szigete.

Jobb oldalt a legfeltűnőbb jelenség az örvénylő mintázatot mutató felhőzet. Ez a Kármán-féle örvénysor szép példája. Kármán Tódor adott először magyarázatot a súrlódó közegbe helyezett testek mögött keletkező turbulens áramlásokra. A közeg ebben az esetben a levegő, az áramlás a szél, az akadály pedig, amely mögött a két oldalon felváltva leszakadó, ellentétes forgásirányú örvények keletkeznek, a műholdkép legszélén épp hogy látható vulkanikus eredetű Unimak-sziget. Az örvénylő mintázatot a felhők rajzolják ki.

A műholdkép és leírása nemrég szerepelt az Európai Űrügynökség (ESA) heti földmegfigyelési videósorozatában.

Kapcsolódó linkek:

Larsen C-jégself: repedés radarral

Posted on Leave a comment

Az Antarktiszon, azon belül is az Antarktiszi-félszigetnél található Larsen C-jégselfet tavaly ősz óta egyre növekvő repedés szeli ketté.

Műholdas mérésekkel a repedés fejlődése, növekedése pontosan nyomon követhető. Az európai Copernicus program poláris pályán repülő Sentinel-1 radaros műholdpárosa például néhány napos időközönként tud megfigyeléseket végezni a területről. A két egymást követő radarmérés alapján előállítható interferogram nagy pontossággal mutatja a mérési időpontok között a jégfelszín műholdirányú elmozdulását. A szivárványszínű interferenciacsíkok esetében egy ciklus a hullámhossz felének (2,8 cm) megfelelő elmozdulást jelez – a repedés átellenes oldalain más-más mértékűt. A műholdradaros interferogramok előnye, hogy a jelenség ezeken feltűnőbb, mint akár a radaros amplitúdóképeken, vagy az optikai műholdfelvételeken. Ráadásul az utóbbiakat a hosszú sarkvidéki tél, a hónapokig tartó állandó sötétség idején egyáltalán nem is lehet elkészíteni – ahogy repülőgépről sem készíthetők fényképek. Ezzel szemben a radar éjjel (és borult időben) is „lelát” a felszínre. Így a radaros mérések pótolhatatlanok a jég változásának vizsgálatában és új repedések korai felismerésében.

A Larsen C-jégself repedése (jobb oldalt középtájt) a Sentinel-1 április 7-én és 14-én készített radaros méréseiből előállított interferogramon. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / Anna Hogg / CPOM / Priestly Centre, CC BY-SA 3.0 IGO)

A selfjég a partról a tenger fölé benyúló, a vízen lebegő jégtömeg. Ha egy-egy darabja leszakad, szabadon úszó jéghegyek jönnek létre. Ha a Larsen C mostani repedése végigér, a keletkező jéghegy területe rekordméretű lehet: a becslések szerint felszíne mintegy 5000 km2, vastagsága 350 m. Hogy pontosan milyen gyorsan következik ez be, azt nehéz megjósolni, de valószínűleg még ebben az évben. A szomszédos Larsen A és Larsen B esetén már bebizonyosodott, hogy a selfjég feltöredezése érzékeny a klíma változására. Az előbbi 1995-ben, az utóbbi 2002-ben esett szét, nagyon rövid idő alatt.

Több mint 25%-kal hosszabban érzékelhető a repedés az interferogram segítségével, mint ahogyan csupán a radarképen. (Forrás: módosított Copernicus Sentinel adatok 2017 / Anna Hogg / CPOM / Priestly Centre, CC BY-SA 3.0 IGO)

Bár a selfjég a tengeren úszik, ezért leszakadásával nem járul közvetlenül hozzá a vízszint emelkedéséhez, közvetve mégis aggasztó a felgyorsuló töredezése. Ez a jégfelület ugyanis egyfajta „dugóként” akadályozza a szárazföldről a tenger irányába, gleccserek formájában haladó jég mozgását. Ha eltűnik, már semmi sem állja útját a jégfolyamnak.