Műholdas földmegfigyelési adatok a tudomány szolgálatában

Posted on

Az 1970-es évek, az első földmegfigyelő űreszközök pályára állítása óta rengeteg adat gyűlt össze. Ezekből már hosszabb folyamatok, változások is felismerhetők.

Számos űrügynökség és szervezet működtetett, illetve működtet ma is földmegfigyelő műholdakat. Ezek különféle megfigyelési módszereket használnak, más-más elektromágneses hullámhosszak tartományában érzékenyek, felszíni felbontásuk is eltérő lehet, így az általuk szolgáltatott információ is sokrétű – az egyik kiegészítheti a másikat. Vannak olyan műholdak is, amelyek korábbi űreszközök programját folytatják, biztosítva a hosszú időtávot lefedő, egységes mérési adatsorozatokat. A több évtizede gyűlő adatok pedig lehetővé teszik a kutatók számára, hogy hosszabb időn át lezajló folyamatokat tanulmányozzanak, nagyobb összefüggéseket tárjanak fel, és így végső soron egyre jobban megismerjék a Földön lezajló jelenségeket.

Példaként említhető az Antarktisz északnyugati részén található Wilkins-jégself esete. 2008 és 2009 között a kb. 750 km2 területű, a szárazföldről a tengerbe nyúló jégtömeg jelentős része feltöredezett, hatalmas táblák szakadtak le róla. Annak idején az Európai Űrügynökség (ESA) Envisat földmegfigyelő műholdja folyamatosan monitorozta a helyzet alakulását, a repedések változását, növekedését. Ugyancsak radaros mérésekkel bekapcsolódtak a megfigyelésekbe a német TerraSAR-X műholdak is. Az esemény akkor (rövid időre) az újságok, hírportálok címoldalaira került. A kutatók azonban tovább dolgoztak a témán. Éveken át folytatódtak a műholdas mérések, de az archívumok segítségével a múltba is vissza lehetett tekinteni, választ keresve arra, hogy miképpen alakult a Wilkins-jégself a feltöredezése előtti időszakban, mi vezetett a jelenség kialakulásához.

Egy nemrég publikált tanulmányban német kutatók az ESA ERS műholdjainak radaros adatait 1994-ig visszamenően elemezték. A későbbi időszakra az Envisat méréseit használták, bevonva a már említett TerraSAR-X, valamint a japán ALOS adatait is. Úgy találták, hogy a jég az 1990-es években még stabil volt. A 2008-as tömegvesztés nagyban befolyásolta a feljebb fekvő részeket, ahol növekedést tapasztaltak.

wilkins_ice_shelf_1994_2015
Az Antarktiszi-félsziget nyugati oldalán található Wilkins-jégself áttekintése 1994 és 2015 között. A felső ábrán (a) a jég 1994-es és 2008-as kiterjedése látható sárga, illetve zöld vonallal megjelölve. A háttérben a 2015-ös állapotot a Sentinel-1 radarképe mutatja. A Charcot- és Latady-sziget közötti jéghíd helyét is berajzolták a 2008-as feltöredezése előtti állapotnak megfelelően. A fekete szín a szárazföldi partvonalat jelzi. Alul, a (b) jelű kinagyított részlet 2011 és 2015 között az Envisat, Sentinel-1A és TanDEM-X radarmérések alapján készült. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2015 / DLR)

A jég viselkedésének monitorozása fontos információval szolgál a klímaváltozás modellezéséhez. Műholdas mérésekkel más hosszú távú változások – például a tengervízszint magasságában, az üvegházhatású gázok koncentrációjában, a szárazföldek növényborítottságában – is nyomon követhetők, ideális esetben összefüggő, jól kalibrált adatsorok segítségével.

Az ESA archívuma az 1980-as évekig visszamenőleg tartalmaz adatokat. Nem csak az űrügynökség saját műholdjairól származó adatok találhatók itt, hanem a nemzetközi partnerszervezetekkel való együttműködés keretében más műholdakról is. A világ tudományos közössége számára az adatbázishoz ingyenes a hozzáférés, ha egy színvonalas kutatási programjavaslat keretében kérelmezik azt. Napjainkban a Copernicus program Sentinel műholdjainak friss adatai ugyancsak szabadon elérhetők, mindenki számára. A radaros mérések tekintetében a most működő Sentinel-1 műholdak és tervezett utódaik garantálják a folyamatos globális lefedettséget, még hosszú éveken át.

Kapcsolódó linkek: